4 nap a királyok és fejedelmek útján Kolozsvártól Déváig

Zökkenőmentesen, jó hangulatban sikerült elindulni pünkösdhétfőn, május 20-án Szederkényből. Egyszeri pihenővel eljutottunk a határra, ahol azonban az okmányok vizsgálata miatt hosszasan kellett várakoznunk, ezért a tervekhez képest némi késéssel értünk Nagyváradra.

Közlekedési eszközünk – hosszúsága miatt –kissé megnehezítette az eljutást a Góbé csárdába, viszont Szűcs Melinda idegenvezetőnk sokat segített a megváltozott közlekedési viszonyok közötti tájékozódásban.
Pápay Zoltán magyarságkutató, honismereti vezető érdekes tényeket osztott meg velünk a nép őstörténetéből, ezután – immár az idegenvezető kalauzolásával – sétát tettünk a városközpontban: rengeteg gyönyörű, szecessziós épületet láttunk, köztük az egykori Emke kávéházat, a Nagyváradi Napló épületét, a Fekete Sas Hotelt, az Ady Endre Múzeumot és Gimnáziumot. Ezek az épületek mind az ismert költőhöz kapcsolódnak, emellett különleges élmény volt a bronz szoborcsoport megtekintése is, amely a neves, XX. század eleji váradi magyar irodalmárokat ábrázolja.

A királyhágói és kalotaszegi rövid megálló után Torockóra érve mindenkit elkápráztatott a Székelykő gyönyörű látványa. 2- és 3 fős szobákban kaptunk helyet, majd az ízletes vacsorát elfogyasztva nyugovóra tértünk.
A második nap egy csodás túrával indult, amikor a Hesdát-patak völgyében átmentünk a Tordai-hasadékon. A vadregényes táj és – helyenként – a kicsit nehezített közlekedés nagyon tetszett mindenkinek, sok fotó készült az égbenyúló sziklafalakról, átkelőkről.
A tordai sóbánya kiállításai, egyenletes hőmérséklete, kiépített szintjei szintén érdekes színfoltnak bizonyultak. Sokan az óriáskereket is kipróbálták, illetve lesétáltak az alsó szinti tóhoz is. A 13 emelet lépcsőzés után mindenki örömmel vette tudomásul, hogy visszafelé lifttel jöttünk – értékelve a nem mindennapi kilátást a bánya szintjeire.
A délután nagyrészében Kolozsvár nevezetességeivel ismerkedtünk: főként a Házsongárdi temető, a Szent Mihály templom, Mátyás király szobra és szülőháza, Bocskai István szülőháza, a Babes-Bolyai Tudományegyetem és az 1989-es emlékmű vívtak ki elismerést.
Fáradtan értünk a szállásra, megvacsoráztunk – a falubeli sétát a következő napra halasztottuk.


Az új nap borult idővel, majd esőzéssel indult – szerencsére fedett helyre: a torockói Néprajzi Múzeumba vezetett a csoport első útja. Sok érdekes tárgyi emléket nézhettünk meg itt a helység történetéből (tulipános láda, a különböző életkorú emberek népviseletei, a gazdálkodást segítő szerszámok, munkaeszközök).
Ezután látogatást tettünk a Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központban, amely a nehézsorsú gyerekeknek ad otthont. Meséltek nekünk odakerülésükről, életkörülményeikről az intézményben, illetve arról, hogyan tanulnak szakmát és találnak megélhetést, illeszkednek a felnőtt életbe az innét kikerülők. Kézzelfogható volt, mennyire családias, nyugodt körülményeket igyekeznek biztosítani a fiataloknak az alapítvány szervezői.
Mi is bemutattuk a szederkényi iskolát, ahonnét jöttünk, és érdeklődve néztük a fényképekből álló „életfát”, ami megörökítette az intézmény lakóit.
Délután Nagyenyedre utaztunk, ahol tanítás közben kukkanthattunk be a város híres református kollégiumába, megnézve az udvaron Bethlen Gábor szobrát, illetve a Jókai-elbeszélésben megörökített fűzfákat és a várat. Itt került sor az 1849-es magyarellenes vérengzés áldozatai emléktáblájának megkoszorúzására.
Ezután Gyulafehérvárra mentünk, ahol megnéztük a fejedelmi és a püspöki palotát, valamint az érseki székesegyházat, melyben a Hunyadiak síremlékeit, Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem díszes kőszarkofágjait csodálhattuk meg.
Végül Vajdahunyadra értünk, a Hunyadi-Bethlen kastélyhoz, mely hídjával, a reneszánsz kort megidéző kiállításaival, szerkezeti megoldásaival, vízköpőivel méltán tarthatott számot érdeklődésünkre.
Csernakeresztúron szálltunk meg és vacsoráztunk.


Utolsó nap, a csomagok bepakolása után Dévára utaztunk, ahol egy meredek túra során gyönyörködhettünk a vár romjai közül nyíló egyedi kilátásban. A gyerekek nagy kedvvel vettek részt a leereszkedésben is.
A legfogósabbnak mégis Solymos vára bizonyult, ahova nagyon meredek úton lehetett feljutni – ráadásul eső után, csúszkálva, nem kevés kitartás árán. A kilátás viszont kárpótolt a nehézségekért.
Kirándulásunkat Aradon zártuk, ahol a „Megbékélés parkot” látogattuk meg először – és néztük meg Zala György alkotását, a Szabadság-szobrot. A belvárosban a Városháza, a Minorita Templom és Rendház, illetve a Kultúrpalota volt leginkább emlékezetes.
Nagyváradra érve kicsit szomorúan búcsúztunk Szűcs Melinda idegenvezetőnktől, aki a négy napon keresztül igyekezett minden kíváncsiskodó kérdésünkre válaszolni és kalauzolt bennünket.
Ezután hazafelé indultunk, és fél kilenc tájban érkeztünk vissza Szederkénybe.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.